A tavaszi nyitány előtt, a 2012. évi Eb-pályázat tükrében.

Muzsika a fülünknek, amikor azt halljuk, hogy lassan már hűthetjük a pezsgőt. Valahol nagyon jó érzés, ugyanakkor rémisztő ez a hurráoptimizmus. Mit nekünk az olaszok?! Az ukrán-lengyel párost lassan már nem is emlegetik, holott az előbbi ország pályázatának hatalmas támogatói vannak... A köztudatban már csak úgy él, a világbajnok és a horvát-magyar kettős közül kerülhet ki a győztes.
Döntés Cardiffban április 18-án, ugyanott prezentáció április 17-én.
A két ország miniszterelnöke - Gyurcsány Ferenc és Ivo Sanader - is ott lesz. Mögöttük áll a parlamenti határozat, a koalíció és az ellenzék támogatása. Birtokukban van - az UEFA is időben megkapta - valamennyi kormánygarancia, törvénymódosítás, önkormányzati döntés, szállodai szerződés, beruházási terv, amelyek mind-mind kellenek a számunkra kedvező végső bejelentéshez.
Bizonyos értelemben a magyar labdarúgás ennyit még soha nem kapott. Az ország, a közélet mögé állt. Kisteleki István az MLSZ, s Vlatko Markovics, a Horvát Labdarúgó Szövetség elnöke ujjonghat. A magyar és a horvát foci felsorakoztatta maga mögé még azokat is, akik elpártoltak ettől a világhódító játéktól.
A dossziék tömege, 13.444 oldal bizonyítja, hogy mindenki velük van.
Most már csak magának a labdarúgásnak kell mögéjük állnia.
Amiért lassan mindenki megmozdul. Történjenek bármilyen megszorító intézkedések is, a köztársaság kész az áldozatvállalásra.
Sajátos, furcsa helyzet alakult ki. Úgy tűnik, ezt a visszajelzések is igazolják, amit lehetett, a két ország labdarúgó szövetsége, mint ahogy a közös pályázati bizottság, a siker érdekében mindent megtett.
Most már mindinkább arról esik szó, hogy mit nem szabad megtenni.
Mindenekelőtt nem szabad botrányt okozni. A hét végén végre valahára indul a bajnokság, holott többen suttogják, milyen jó lenne, ha csak április 19-én kezdődne. Suttogják, mert nem bíznak kellőképpen azokban, akikért emberfeletti vállalásokra is kész az ország. Utak, vasutak, repterek, szállodák és nem utolsósorban, nagy számban, itthon soha nem látott labdarúgópályák épülnek, ha azok is úgy akarják, akikért épülnek. Lehangoló, kegyetlen, hogy talán a siker kapujában most azért kell fohászkodnunk, hogy a nézőtéren senki ne üssön meg senkit, az üvegekből igyon és ne dobja be azokat a küzdőtérre, a petárdákat tegye el szilveszterre, és ne szidja szomszédjainkat, vagy azokat, akik bármely okból nem tetszenek neki.
Egykor útszéli kocsmákban, vagy mozikban(?) voltak olyan feliratok, hogy "Ne köpködj!", "Hangoskodni tilos!".
Furcsa párhuzam, de a sport barátai mintha rendre valami hasonlóra ösztönöznék a játék legigazibb híveit, a szurkolókat. Persze nemcsak nálunk, hanem az egész világon. Nemegyszer hiába. Argentínában, Németországban, vagy éppen Olaszországban.
Ha nyerni akarunk, akkor jobbaknak kell lennünk. Legalább ebben. Mert Del Piero egyelőre még mindig pontosabban rúg, Sevcsenko jobban cselez, a lengyel Smolarek lendületesebb.
Mi akkor győzhetünk, ha tartalmában és formájában a legjobb pályázatot adjuk le. Ha majdani vendéglátóként a leghívogatóbb a magatartásunk. Ha érzékeltetjük, igazoljuk, hogy számunkra ez az Európa-bajnokság mit jelenthet.
Hiszen tudjuk: a felkapaszkodást, a színvonalat, a majdani jóval jelentősebb támogatottságot, a gyönyörű új létesítményeket a labdarúgás joggal várt, méltó hazai megbecsülését.
A bajnokságot nem lehet és nem is szabad elhalasztani. A felvetés természetesen csak jelképes lehet. Nem a játék leállítása, betiltása igazolhatja, hogy a legnépszerűbb sportág itthon is többre hivatott. Mint ahogy annak közönsége is.
Európa legjobbjai - akik egyben a világ elsőszámú labdarúgói - jönnek el az eddigieknél jóval nagyobb gyakorisággal majd hozzánk, ha erre együtt (Gyurcsány, Sanader, kormány, parlament, koalíció, ellenzék, Budapest, Debrecen, Győr, Székesfehérvár, valamennyi labdarúgó és SZURKOLÓ) rászolgálunk.
Az elkövetkező két hónap pályán és pályán kívül megmutatja, hogy méltóak vagyunk-e a sikerre.

Gyárfás Tamás
a 2012. évi horvát-magyar Eb-pályázat magyar elnöke"